„A ruhrvidéki Mühlheimben végzett közös szolgálatunk első heteiben történt, amikor Girkon lelkésszel együtt hivatalos voltam egy másik lelkész házához vacsorára. Étkezés után szivarral kínált a házigazda. Rágyújtottam egyre, Girkon lelkész köszönettel elhárította a kínálást.
– Miért nem? – kérdezte a házigazda. – Akkor Girkon lelkész felsorolta az okokat, amelyek arra indították, hogy ne dohányozzék.
– Elõször is – mondta -, a dohányzás eredetileg az indiánok bálványimádásának a része volt. Méltó-e igaz keresztyén emberhez, hogy részt vegyen az ilyen bálványimádásban?
Nem bálvány-e a dohányzás, amely füstölő áldozatot követel? Milyen megkötözöttek is a szegény dohányosok! Dohányozniuk kell, ha tetszik, ha nem. És minden olyan megkötözöttség, amelyből nem tud az ember szabadulni, a Biblia szerint bálványimádás. Meg van írva a 2Mózes 20,3-ban: „Ne legyen más istened rajtam kívül.”
Az Ige szíven talált. Meg kellett vallanom, hogy megkötözött vagyok. Ezt már régen tudtam, csak nem bírtam szabadulni tőle.
Tehát bálványimádó voltam. Majd így folytatta:
– Szabad megkérdeznem, hogyan szokott rá a dohányzásra? Nem úgy, hogy engedetlen volt a szüleivel és a tanítóival szemben?
Az iskola tiltotta, és én mégis megtettem. Ráadásul tolvaj is lettem, hiszen loptam apám szivarjait a szekrényből. Ezt később meg kellett vallanom apámnak. – De jött a következő kérdés:
– És a szervezete könnyen, gyorsan hozzászokott, nem tiltakozott kétségbeesetten a méreg ellen, amit a dohányzás belevitt? Ugye hányingert érzett, amikor a dohányzást „kipróbálta”? Meg van írva: „Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok” (1 Kor 3,17). Aki önmagának árt, az is gonosztevő.
Ismét csak igazat kellett adnom neki. Bizony így történt. És a házigazdámtól kapott szivar a beszélgetés folyamán egyre kevésbé ízlett.
De még nem ért a végéhez:
– Kicsoda engedte meg Önnek, hogy két zsemle árát csak úgy kifújja a levegőbe? Úgy, hogy senkinek nincs haszna belőle? Amikor oly sok nyomorúság van a világon és azon ezzel a pénzzel is segíteni lehetne, amit meggondolás nélkül a levegőbe ereget? Mi mindent lehetne ezzel a pénzzel megvalósítani?
Most arra kellett gondolnom, milyen pénzszűkében voltunk gyakran az első gyülekezetemben, ahol a bevétel soha nem volt elegendő a kiadásokra De a szivarokra, cigarettákra mindig elég pénzem kellett, hogy legyen!
– És kicsoda engedte meg Önnek, hogy megrontsa azt a levegőt, amit mások beszívnak? Üljön csak le egyszer egy olyan szobában, ahol sokan, dohányoznak. Hamarosan megfájdul a feje és nyomást érez a szívén és a tüdején. Lehet a tapintatos és szeretettből fakadó tett a dohányzás ? Ismét csak találva éreztem magam.
Bizony, ha jól meggondolom, be kell vallanom hogy én is gyakran tapintatlanul és szeretetlenül cselekedtem. Nem kérdeztem másokat, szívesen veszik-e vagy nem, hanem egyszerűen rágyújtottam. Szeretet volt ez? És hát nem éppen szeretetükről lehet-e megismerni az Úr Jézus tanítványát?
– És mit mond a Szentírás? – folytatta kérlelhetetlenül-, hát nem azt mondja-e, hogy: „Mert minden ami nem hitből származik, az bűn” (Róm 1: 2: Merné-e állítani, hogy az Úrral való hitbeli kapcsolatából fakadóan dohányzik? Ilyet nyilván nem állíthat. És mit szól hozzá maga az Úr Jézus? „…aki közületek nem mond le minden vagyonáról nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,33).
Nos, a dohányzás olyasvalami, amit az Úrtól kaptam, vagy amit én szereztem magamnak? Ugye a személyes életünkhöz tartozik, olyasvalami, amit magunknak szereztünk?
Tehát le kell mondania róla, ha Jézus tanítványa akar lenni. És nem mondja-e az Úr ismét csak. “Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem nem méltó hozzám” (Mt 10, 3B).
Ha kénytelen beismerni, hogy a dohányzás élvezetei közé tartozik, akkor el kell szakadnia tőle. Ezt mondja az Úr Jézus.
El tudná képzelni Pál apostolt, vagy Jézus Krisztust szivarozva? Én nem. Ők nem hódoltak szenvedélyeknek. Mi pedig megvalljuk: „Mert ha élünk az Úrnak élünk…” (Róm 14,8). Igaz ez? Ha a dohányzás rabjai vagyunk, akkor nem inkább a szenvedélyünknek élünk?
Nem tudom, mondott-e még egyebeket is. Annyit azonban tudok, hogy Isten Lelke minden egyes szavát hitelesítette, és elevenné tette a szívemben. Legyőzött és meggyőzött. Szivaromat még csak félig szívtam el, majd letettem a hamutartóra és azt mondtam: Ez volt az utolsó szivar, amit szívtam. És így is lett. Ezután még csak nem is kívántam a dohányzást. Egyszerűen nem éreztem kísértést sem, hogy rágyújtsak. Az a lelkipásztor aki aznap estére meghívott bennünket, továbbra is dohányzott, egészen haláláig. “Privát” életének ezt a darabját nem volt hajlandó feladni. Én azonban nagyon hálás vagyok Girkon barátomnak aki Isten kegyelméből eszköze lehetett annak, hogy teljesen megszabadultam a dohányzás szenvedélyétől.
Ernst Modersohn lelkész (Vetés és aratás folyóirat 1998 36/2)
A