Kategória: Egyéb kategória

Szerző: Ernst Modersohn

Egy kocsmában többen üldögéltek és ittak. A hangulat emelkedett volt. Mindenféléről beszélgettek, végül az asszonyokra terelődött a szó, amiben egyik a másikat akarta felülmúlni. Csak az egyik férfi hallgatott. Ez feltűnt a többieknek.

– És te? – kérdezték. – Te semmit sem mondasz?

– Nem – válaszolta. – Én ebben nem vehetek részt. Nincs semmi okom panaszra a feleségem miatt. Nem szól egy rossz szót sem.

A többiek nevettek és így szóltak:

– Ilyen nincs.

– De igen! – védte most már a feleségét. – Biztos vagyok benne, hogyha éjfélkor azt mondanám neki, hogy keljen fel és főzzön nekem valamit, minden szó nélkül megtenné.

A többiek nevetése és heccelődése egyre hangosabb lett. Így kiáltoztak:

– Őrültség! nem fogsz minket átverni!

A férfi azonban kitartott állítása mellett és megkérdezte:

– Mibe fogadjunk?

Végül tényleg fogadtak. Rögtön meg akartak győződni róla, hogy barátjuk igazat mondott-e. Így hát az egész társaság fölkerekedett és útnak indult.

Az asszony már régen lefeküdt aludni, hiszen már éjfél is elmúlt, amikor a részeg csapat a házukhoz ért. Férje vezényelni kezdett:

– Asszony, kelj fel és főzz nekünk kávét! Nem látod, hogy vendégeket hoztam?

A vendégek azt gondolták, hogy most aztán jól összeszidja őket. Így szokták meg feleségüktől. De egyetlen rossz szót sem szólt. Rövid idő múlva hallották a csészék zörgését és nem tartott sokáig, míg kedves arccal behozta a gőzölgő kávét a szobába.

Ez a látvány kijózanította a társaságot, és kezdték magukat szégyellni a csendes, szelíd asszony előtt. Végül az egyik elmesélte neki, hogy miben fogadtak. Utána megkérdezte:

– Hogy tud ilyen kedves lenni ilyen emberekhez, mint mi vagyunk? Hogy képes erre?

Így válaszolt rá:

– Szomorúan látom, hogy férjem mindent elkövet, hogy tönkretegye magát. Csak egy élete van, hiszen a részegeskedőknek nincs örök életük. Ezért szeretném legalább a földi életét kellemessé tenni, amelyet ráadásul úgy megrövidít magának, hiszen más nincs neki.

A kijózanodott vendégek nemsokára szép csendesen hazamentek. A férfi azonban így szólt feleségéhez:

– Mondd csak, ennyire fontos neked a lelkem üdvössége?

Amikor meglátta az asszony könnyes szemét, mert ilyen kedvesen még sohasem hallotta férjét beszélni, neki is könnyek szöktek a szemébe és megbánta bűnét. Mindketten letérdeltek és imádkoztak, és az Úr Jézus segített ennek a férfinek, hogy más ember legyen belőle.

(Evangéliumi életképek c. könyvből)

„Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat… Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által!” Róma 7:19;24-25)

Amikor elromlik a mobilod, akkor hiába mondogatod neki, hogy javulj meg. Magától soha nem fog! Kell egy szerelő, aki ért hozzá és megjavítja. Soha nem fogsz te sem magadtól megjavulni, hacsak valaki nem segít neked.

Jézus pont ezért halt meg kétezer éve, hogy megszabadítson, egérutat adjon ebből a lehetetlen helyzetből. A rosszaságodért Őt büntették, meg is halt ezért, de feltámadt, hogy megszabadítson a rossz hatalmából, hogy tudj megváltozni. Aki kéri a szabadítását, annak lehetőséget ad az új, jó életre. Kérd, hogy szabadítson meg a rossz természetedből és adjon újat!

„Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!” (14Zsoltár:1)

Lehet, hogy nehéz elképzelni, de van egy hatalmas Isten, aki már édesanyád pocakjában formált, gondolt veled és terve van az életeddel. Nem céltalan az életed és ha senki sem szeretne, Isten nagyon szeret, annyira, hogy a legdrágábbat, fiát Jézust is hagyta, hogy megöljék, hogy boldogságot adhasson neked. Kérlek ne légy bolond!

 Tanuljunk az énekesmadaraktól: száraz ágon énekelnek a leghangosabban. Mi száraz ágon az aggodalmaskodástól, zöld ágon a jóllakottságtól nem énekelünk.

 Nagy hitnek nagy megpróbáltatások az ára. A hívő ember minden megpróbáltatása a lelki életben előléptetésnek számít.

 Nagy balgaság, ha valaki csak szolgálni akar, de szenvedni nem. A ma szenvedéseiben a holnap áldásai lépdelnek felénk.

 Csak a kereszt fényében láthatjuk helyes megvilágításban Istent, a világot és önmagunkat.

 Az ígéret földje felé vezető úton óriásokat találsz, ne lepődj meg ezen. Mikor Izrael előrehaladt, az óriások megjelentek, mikor a pusztába visszatértek, egyet sem találtak.

 Vannak emberek, akik a bűn gyötrelmeitől szabadulni szeretnének, de a gyönyöreit nem akarják feláldozni. Hallják a szabadságra jutottak örömujjongását, de ugyanakkor ragaszkodnak a rabláncokhoz is.

 Ábrahám imádságai nem arra valók voltak, hogy biztosítsák Lótnak a Sodomában maradást.

 Sámson már Delila térdén vak volt.

 Eszternek többet használt a háromnapi böjt, mint minden szépítőszer.

 Egy engedelmes szamár mindig többet lát, mint egy engedetlen próféta.

 Isten adományait kitárt karral várjuk, a magunk adományait a perselybe zárt ujjakkal tesszük.

 Ha sajnálod a drága szelencét és az olajat, sohasem fogod Uradat felüdíteni.

 Jó dolog, ha nem tudja a te balkezed, mit cselekszik a jobb, de az már baj, ha te sem tudod.

 Az anyagi szükség nem jogosít fel a hitben való szegénységre.

(Lukács 18,31-34)

Jézus nyíltan beszélt arról, hogy mi vár rá Jeruzsálemben. Ő tudta, hogyan végződik az útja, hogy a kereszthalált nem kerülheti el. Maga választotta ezt az áldozatot értünk. Nem kényszerítették rá, önként, szeretetből tette.

Belegondolva, döbbenetes, ami vele történt. Megfosztották Jézust a szabadságától (átadták a rómaiaknak), a méltóságától (meggyalázták, kigúnyolták, leköpték), az igazságától (hamis vádakkal illették és bűnösnek kiáltották ki), végül az életétől is, hiszen kegyetlenül kivégezték. Gondolj csak bele: szabadság, méltóság, igazság, élet … ezekért képesek lennének az emberek harcolni, küzdeni, csak el ne veszítsék. Ha valakit az igazságában megsértenek, azt nem nyeli csak úgy le, ha méltóságában bántják, azért felemeli a szavát. Nem engedjük ezeket elvenni. Jézustól elvették. Ő nem emelte fel a szavát, nem rendezett jelenetet, nem támadt azok ellen, akik ezt megtették vele. Ő hagyta mindezt. Ott állt középen arcul köpve, rajta gúnyolódva, ott volt a kereszten iszonyatos fájdalmak között úgy, hogy közben is csak vádaskodtak, gyalázták, nevettek rajta. Senki nem cserélt volna vele. Sokan nem is értették, miért hagyja, miért nem tesz valamit? Érted, értem engedte meg, hogy vele így bánjanak.

Azért, hogy legyen igazi szabadságunk. Mert bűnben élni, szeretetlenül viselkedni, önmagunkkal dicsekedni a mások kárára, csak magunkkal törődni, nem szabadságot jelent. Az igazi szabadság az, amikor nem vagyok gonosz indulatok, gondolatok játékszere, tisztátalan dolgok rabja. Ő a szabadságát adta oda, hogy mi vére által megszabaduljunk a bűn megkötözöttségétől.

Azért, hogy legyen igazi méltóságunk. Amikor rosszat követünk el, vétkezünk vagy hibát ejtünk, megbélyegeznek. Elveszítjük a méltóságunkat. De előfordul az is, hogy érdemtelenül csak meghurcolnak, besároznak, elveszik a méltóságunkat. Jézus odaadta a sajátját, hogy ha hiszünk benne és elfogadjuk az ő áldozatát, akkor felruházzon azzal a kiváltsággal, hogy Isten gyermeke lehetek. Nem akárkihez tartozhatok a benne való hit által. Ezt pedig nem vehetik el.

Azért, hogy legyen igazságunk. Azt hisszük, hogy nálunk van az igazság, és abból nem is engedünk. De ahhoz, hogy méltók legyünk az örök életre, nagyobb igazság kell. Senki sem tud úgy odaállni Isten trónja elé, hogy bármit is megérdemelne. Mert a magunk igazsága mellett annyi hazugság van az életünkben, ami az Úr szemében csak ítéletre méltó. De Jézus az ő igaz, tiszta voltát nekünk adja, ha hiszünk benne, hogy az ő igazsága által méltók legyünk az örök életre. Ha pedig Isten látja Jézust az életünkben, akkor az ő igazsága miatt megkegyelmez nekünk. Mintha mi is mindig tiszták, bűntelenek, igaz emberek lettünk volna, úgy tekint ránk Jézusért.

Azért, hogy legyen örök életünk. Az ő mennyei, tiszta élete volt az ár a mi üdvösségünkért cserébe. Meg kellett fizetni a bűn miatt, és az ő életébe került ez a fizetség. Aki Jézust Megváltójának tartja, az már elnyerte az örök életet, és bemehet Isten országába.

Gondolkodj el ezeken, hogy mitől fosztották meg Jézust, milyen áldozatot hozott érted. Köszönd meg ma neki. Némedi Gusztáv lp.

„Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.”

(Lukács 15,20-24)

Csodálom ennek a fiúnak a bátorságát. Ez volt a legbátrabb viselkedése, amit valaha is tett, amikor oda mert állni édesapja elé azok után, ami történt. Bátorság nem ahhoz kell, hogy valami merész dolgot tegyünk, hanem vállalni a felelősséget tetteinkért, elhordozni a következményeket és nem gyáván menekülni, ahogyan ezt sokan teszik. Számtalanszor megfordulhatott a fejében az a gondolat a hosszú út során, hogy talán még sem kellene hazatérni, ugyan mire számíthat, nem várhat semmi jót. Az elbizonytalanítás a gonosz szándéka, és sokszor kísért ezzel bennünket is. Felesleges, add fel, meg se próbáld.

De a fiú ment tovább. Ez volt élete legnehezebb útja. Újból és újból le kellett győznie félelmét. Tudjátok, nem is azért ment hazáig, mert ő még kapni akart az apjától. Ő tartozott az apjának azzal, hogy beismerje: Atyám, neked volt igazad. El kellett mondania akkor is, ha az apja ezek után is elküldené a házától. Igaza is volna, nem? Ha béresnek felvenné, már az is nagy kegy volna. „Nagyon megbántottalak, megértem, ha haragszol rám, nem is várok mást, talán én is így tennék a helyedben, de el kell mondanom, igazad volt, bocsáss meg.” – ezt megvallani nagy bátorságra vall. Ez a bátorság sokak életéből hiányzik. Jézus erőt ad ehhez, ha kéred. Úgy tűnik, milyen nyomorult az ember ilyenkor, de ilyenkor mutatkozik meg emberi nagysága. Már ha van még neki.  

De csodálom az apját is. Messziről meglátta a fiát, fut elébe, és mielőtt megszólalhatna, már magához öleli és megcsókolja. A fiú látványa mindent elárul arról, hogy hova jutott. Mégis magához öleli, sőt fut hozzá, nehogy meggondolja magát és visszaforduljon. Érthetetlen ez a viselkedés az apától. Mintha mindig erre várt volna, hogy végre hazajöjjön a fia, bármibe is kerüljön. Mindent megbocsát, mindent elfeled neki, csak jöjjön haza. Csodálatos a szeretete. Van ilyen? Jézus pontosan ezt akarja elmondani: a mennyei Atya ilyen csodálatosan szeret minket. Feltétel nélkül, érthetetlenül, azok ellenére is, amit tettünk. Nincs ehhez hasonló szeretet. Jézus nem úgy beszél Istenről, mint aki egy parancsokat osztogató, állandóan számon kérő, szigorú bíró, hanem olyan, mint egy aggódó édesapa, aki alig várja, hogy fia visszaforduljon, és hazamenjen hozzá, még ha mindent elrontott és elvesztett is. Életünk legjobb döntése visszamenni hozzá.

Istennél van még esély a legnagyobb bűnös számára is, ha megtér hozzá. Mindenre van nála bocsánat. És ezt jó tudni. Még van esély, bármit tettél, ha hozzá térsz. Nem az ő szívével van baj, hogy nem képes megbocsátani, hanem velünk van baj, ha még mindig ellenállunk az ő hívásának és nem hiszünk neki. Nagy Frigyes porosz királyt állítólag nagyon szerette a népe. Igazságos volt, törődött népe gondjaival. Egyszer elment egy börtönbe, ahol elbeszélgetett a rabokkal. Csodálkozva állapította meg, hogy a börtön tele van csupa ártatlan emberrel. Mindenkit hamis vádak miatt ítéltek el, tévedés áldozatai lettek csupán. Az egyik rab azonban mélyen meghajolt a király előtt és így szólt: „Felség, én egy csirkefogó vagyok. Azzal kezdődött, hogy már az iskolát is kerültem. Később a rendszeres munkát is kerültem, és sok fájdalmat okoztam szeretteimnek. Elkezdtem hát lopni, hogy élhessek. Tönkre tettem az életemet. Bárcsak jóvá tehetnék mindent!” A király azon nyomban kiengedte a börtönből, mert látta benne a megbánást és reménykedett abban, hogy mindent jóvá tesz majd új életével.

Isten is az ilyen indulatban gyönyörködik, amikor őszinték vagyunk, van bűntudatunk és nem magyarázkodunk szégyentelenül. Ha valaki így megy hozzá, annak nincs mitől félnie, mert ő mindent megbocsát. Érted, mindent! Olyan jó, hogy ilyen Atyánk van. Ideje lenne visszatérni hozzá, őszintén, bűnbánattal. Ő már nagyon vár téged.