2023.03.02.

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!”

(Példabeszédek 3,5)

Sok dolgot elutasítunk az életben. Ezek közé tartozik többek között az is, hogy mások szabják meg, mondják meg, hogy mi a helyes, mit kellene tennem. Meggyőződésünk, hogy senki sem tudja jobban, mi a jó nekem, mint én magam. Ezért aztán rosszul esik, ha egyengetni próbálják az útjainkat. Vezetni, irányítani akarnak minket. Majd én tudom…Aztán azt is nehezen fogadjuk, ha valamit nem értünk meg, egyszerűen nem világos a számunkra. Akkor miért kellene elfogadnunk azt, amit nem vagyunk képesek megérteni?

Isten igéje most telibe talált. Pontosan ezekben kéri a mi bizalmunkat. Ne a magad eszére támaszkodj! – mondja. Egy: ne te döntsd el, hogy mi a jó neked, hanem bízd magad arra a mennyei Atyára, aki alkotott. Ő a javadat akarja, még azt is megkockáztatom, hogy jobban, mint te. A saját vágyad, szíved, eszed, elképzelésed nem vezet mindig a helyes útra. Ezt már számtalanszor megtapasztaltuk. Eleinte jónak tűnik, aztán sok dolog a végén csalódást okoz. Mi nem látjuk, melyik útnak mi vár a végén. Isten azonban látja. Mi megyünk egy erdei ösvényen, fákat, bokrokat látunk, esetleg még pár méterre előre, de nem látjuk, hogy ez az ösvény hova vezet. Isten azonban fentről, a magasból jól látja, merre tartunk, melyik út hova vezet. És szeret minket annyira, hogy megmutatja a jó irányt, aminek a végén nem ér csalódás, fájdalom vagy veszteség minket. Bízz benne teljesen!

Kettő: ne ess kétségbe, ha valamit nem értesz, olyannal szembesülsz, amit eszeddel nehezen tudsz átlátni. Ez is többször előfordul az életünkben. Ilyen esetben is lépjen életbe az ige: Bízz az Úrban teljes szívedből! Ha mi nem is értjük a velünk történő eseményeket, hogy miért is kell így lennie, az Úr akkor is munkálkodik, nem veszítette el az irányítást, csak ő más módszerekkel dolgozik sokszor, nem úgy, ahogyan mi az elvárnánk. Ő tudja, mit hozzon ki lehetetlennek tűnő helyzetekből, vesztesnek látszó pozíciókból, és ha követed őt, a végén kijutsz a nehézségekből. Visszatekintve pedig azt fogod látni, hogy az a nehéz, akkor értelmetlennek tűnő helyzet, próba, nem is volt értelmetlen. Isten azáltal valamire megtanított, ami hasznossá lett a számodra, esetleg valamilyen felesleges dologtól megszabadított. Ne a magad eszére támaszkodj! Sok buta ötlet születik meg nehéz helyzetben a szívünkben. Annak nincs értelme, hogy kilátástalannak tűnő helyzetben a magunk vak értelmére próbálunk hagyatkozni. Bízz az Úrban!

Az ige még azt is kiemeli: teljes szívből. Soha ne férjen el a szívedben egy csöppnyi kételkedés, egy maréknyi kétségeskedés sem, hanem legyen tele bizalommal Isten iránt. Ő a fiát odaadta értünk a keresztre, hogy megmentsen a kárhozattól. Ha ilyen nagy áldozatot kész volt meghozni értünk, megérdemli, hogy bizalmat szavazzunk neki mindenkor, és ne a magunk értelmére támaszkodjunk. Nem mindegy, hogy valamit csak lentről látunk, vagy fentről. Aki fentről tekint szét, az sokkal többet lát. Isten többet lát az életből, mint mi. Az a bölcs ember, aki ezt elismeri, és levonja a helyes következtetést: majd ő megmondja, mi a jó, és én azt fogom követni.

Emlékezz, hogy a bűn és az abból eredő sok rossz is azért következett be, mert az ember nem hallgatott az Atyára, hanem ment a saját feje után. Tanuld meg ezt az igeverset, élj aszerint, élj bölcsen, és élj boldogan.