„Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.”
(Lukács 15,20-24)
Csodálom ennek a fiúnak a bátorságát. Ez volt a legbátrabb viselkedése, amit valaha is tett, amikor oda mert állni édesapja elé azok után, ami történt. Bátorság nem ahhoz kell, hogy valami merész dolgot tegyünk, hanem vállalni a felelősséget tetteinkért, elhordozni a következményeket és nem gyáván menekülni, ahogyan ezt sokan teszik. Számtalanszor megfordulhatott a fejében az a gondolat a hosszú út során, hogy talán még sem kellene hazatérni, ugyan mire számíthat, nem várhat semmi jót. Az elbizonytalanítás a gonosz szándéka, és sokszor kísért ezzel bennünket is. Felesleges, add fel, meg se próbáld.
De a fiú ment tovább. Ez volt élete legnehezebb útja. Újból és újból le kellett győznie félelmét. Tudjátok, nem is azért ment hazáig, mert ő még kapni akart az apjától. Ő tartozott az apjának azzal, hogy beismerje: Atyám, neked volt igazad. El kellett mondania akkor is, ha az apja ezek után is elküldené a házától. Igaza is volna, nem? Ha béresnek felvenné, már az is nagy kegy volna. „Nagyon megbántottalak, megértem, ha haragszol rám, nem is várok mást, talán én is így tennék a helyedben, de el kell mondanom, igazad volt, bocsáss meg.” – ezt megvallani nagy bátorságra vall. Ez a bátorság sokak életéből hiányzik. Jézus erőt ad ehhez, ha kéred. Úgy tűnik, milyen nyomorult az ember ilyenkor, de ilyenkor mutatkozik meg emberi nagysága. Már ha van még neki.
De csodálom az apját is. Messziről meglátta a fiát, fut elébe, és mielőtt megszólalhatna, már magához öleli és megcsókolja. A fiú látványa mindent elárul arról, hogy hova jutott. Mégis magához öleli, sőt fut hozzá, nehogy meggondolja magát és visszaforduljon. Érthetetlen ez a viselkedés az apától. Mintha mindig erre várt volna, hogy végre hazajöjjön a fia, bármibe is kerüljön. Mindent megbocsát, mindent elfeled neki, csak jöjjön haza. Csodálatos a szeretete. Van ilyen? Jézus pontosan ezt akarja elmondani: a mennyei Atya ilyen csodálatosan szeret minket. Feltétel nélkül, érthetetlenül, azok ellenére is, amit tettünk. Nincs ehhez hasonló szeretet. Jézus nem úgy beszél Istenről, mint aki egy parancsokat osztogató, állandóan számon kérő, szigorú bíró, hanem olyan, mint egy aggódó édesapa, aki alig várja, hogy fia visszaforduljon, és hazamenjen hozzá, még ha mindent elrontott és elvesztett is. Életünk legjobb döntése visszamenni hozzá.
Istennél van még esély a legnagyobb bűnös számára is, ha megtér hozzá. Mindenre van nála bocsánat. És ezt jó tudni. Még van esély, bármit tettél, ha hozzá térsz. Nem az ő szívével van baj, hogy nem képes megbocsátani, hanem velünk van baj, ha még mindig ellenállunk az ő hívásának és nem hiszünk neki. Nagy Frigyes porosz királyt állítólag nagyon szerette a népe. Igazságos volt, törődött népe gondjaival. Egyszer elment egy börtönbe, ahol elbeszélgetett a rabokkal. Csodálkozva állapította meg, hogy a börtön tele van csupa ártatlan emberrel. Mindenkit hamis vádak miatt ítéltek el, tévedés áldozatai lettek csupán. Az egyik rab azonban mélyen meghajolt a király előtt és így szólt: „Felség, én egy csirkefogó vagyok. Azzal kezdődött, hogy már az iskolát is kerültem. Később a rendszeres munkát is kerültem, és sok fájdalmat okoztam szeretteimnek. Elkezdtem hát lopni, hogy élhessek. Tönkre tettem az életemet. Bárcsak jóvá tehetnék mindent!” A király azon nyomban kiengedte a börtönből, mert látta benne a megbánást és reménykedett abban, hogy mindent jóvá tesz majd új életével.
Isten is az ilyen indulatban gyönyörködik, amikor őszinték vagyunk, van bűntudatunk és nem magyarázkodunk szégyentelenül. Ha valaki így megy hozzá, annak nincs mitől félnie, mert ő mindent megbocsát. Érted, mindent! Olyan jó, hogy ilyen Atyánk van. Ideje lenne visszatérni hozzá, őszintén, bűnbánattal. Ő már nagyon vár téged.
