„Azután Jézus így folytatta: Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett.”
(Lukács 15,11-14)
A Szentírás egyik legszebb története Jézus példázata a tékozló fiúról. Ez a kisebbik fiú, akiről Jézus beszél, el akar szakadni az apjától, végre független akar lenni, hogy azt tehessen, amit ő jónak lát, amihez kedve van. Minél messzebb vágyik, hogy még a híre se jusson haza annak, hogy ő mit csinál a távoli vidéken. Azt gondolta, hogy az otthon megszokott rendjénél, ahol apja vigyáz rá, sokkal jobb a végtelen szabadság, amit az ismeretlen távoli vidék kínál. Nem kell megfelelni akkor senkinek és semminek. Ez pedig milyen jó lehet!
Amikor kikérte a vagyon rá eső részét, ő úgy készült az új életre, hogy soha többé nem jön már haza. Minek, mikor már megkapta az örökségét, neki itt már többet úgy sem adnak. Végleg el akart szakadni az apjától és a testvérétől, nem szándékozott velük újból találkozni, hazatérni. Mindent összeszedett, és úgy ment el, nem hagyott maga után semmit. Azt gondolta, hogy ő nélkülük is megáll majd a lábán, nincs már szüksége rájuk. Bele sem gondolt abba, hogy milyen fájdalmat okozott ezzel apjának.
Aztán azt is gondolta, hogy az élet nem munka, amit otthon látott, hanem szórakozás, kicsapongás, buli, haverok, csajok, ital…ez az élet, nem a munka! A vesztesek gályáznak, de a győztesek gondtalanul élnek. Ő pedig megmutatja, hogy a győztesek közé tartozik, akiknek csak szórakozniuk kell, másra nincs gondjuk. Élte, habzsolta az életet, irigykedtek is rá mások. Biztos azt gondolta, hogy ez örökké így is lesz. Csak halkam kérdezem meg, miből is tudott így élni? Abból, amit ő keresett? Te is tudod a választ. Akkor meg mire volt ez a nagy arc?
Ez a fiú rosszul mérte fel a helyzetet, eltévesztette a helyes irányt. Azt gondolta, hogy…aztán kiderült, hogy nem úgy van az. Minden másképp sült el. Ment egy darabig, ahogyan ő azt elképzelte, aztán egyszer csak a valóság utolérte. Semmi nem lett abból, amit ő gondolt: szabadság helyett kiszolgáltatottság, gazdagság helyett nincstelenség, elégedettség, boldogság helyett üresség. Ez nem az az élet, amit elképzelt magának. Disznókat legeltetni? Idáig süllyedni?
Ez a történet rólunk szól. Lehet, hogy nem fogunk ilyen mélységre jutni, mint ez a fiú, de ez a történet hűen tükrözi viszonyunkat a mi mennyei Atyánkhoz. Mert Jézus ebben a példázatban rólunk és a mi Atyánkról akar valami fontosat elmondani. Mi is úgy gondoljuk, jobb tőle minél távolabb, ha nem is vagyunk szeme előtt, nem kell megfelelnünk a parancsainak. Habzsolni, élvezni kell az életet korlátok nélkül, mert nem ez a lényeg, minél többet megkapni a jóból? De végül eljut oda az ember, arra a szintre, hogy rá kell döbbennie, semmi sem jobb így, Isten nélkül. De addig mi mindent eltékozlunk, elszórunk, míg erre rájövünk.
Bármit is gondoljunk az életről, be fog igazolódni, hogy az Úr nélkül, a mennyei Atyától távol nem jobb az élet. Be kell látni, ha őszinték vagyunk magunkhoz. Egy darabig tart a lendület még, de eljön az az idő, amikor elfogy minden, erő, remény, tűz, pénz, egészség…Belátod már, mióta itt vagy, ebben a közösségben, hogy az Úrral jobb minden? Vagy még mindig úgy gondolod, ahogy ez a fiú is: nem kell nekem az Atya? Minél tovább vársz, annál nagyobb árat fogsz fizetni, mert minden nappal egyre többet eltékozolsz abból, ami a tied…Mindenki így kezdi, csak abban van különbség, mikor ébredünk rá arra, hogy Istennel mégis csak jobb. Remélem, hogy ebben a gyülekezetben, ebben a közösségben minél előbb rájössz erre. Kívánom szeretettel! (N.G.)
