Hónap: 2023 február

Bódás János: Táncol, az Egyház

Nem kell az Ige, sem a hit,
De mert adni kell valamit,
Átadjuk a helyet a táncnak.
S áll a bál, ünnepel a hús,
A protestáns és a katolikus.
Táncban virrad meg a vasárnap.

Táncol az egyház. Ördögöt
Ördöggel űzne. Ó a balga!
A testnek kedvez, hízeleg,
Mert lelkeken már nincs hatalma.

Szentség helyett paráznaság,
Hit helyett szenvedély lobog.
Bor az ige, prímás a pap,
S a báltermek a templomok.

Táncol az egyház. Ennyi nép
A templomokba kéne, – de
„Isten dicsőségére megy”,
hát ki szólhatna ellene?

Dühöng a vallásos muri.
Felhő ül Krisztus homlokán,
És szól (s az arca csupa bánat):
Ez az egyház hűtlen, pogány!

Engem tagad meg, mert jogért,
Igazságért küzdeni gyáva,
S a sír szélén tántorgó népet
Betáncoltatja a halálba!

Néhány évtizede történt…

A magyarországi református egyház és  egyesületek képviselői  Ravasz László püspök elnöklete alatt tanácskozásra gyűltek össze. A szőnyegre dobott kérdés a tánc és Egyház   volt. A tanácskozás leszűrt eredményét  az alábbiakban sűrítjük.

    1. …

    2. Az Egyház feladata az evangélium hirdetése, a szakramentumok kiszolgáltatása, a szegények gondozása és az egyházfegyelem gyakorlása, ezeknek egyikébe sem fér bele táncmulatságok rendezése, tehát az egyház és egyházi egyesületek nem arra valók, hogy bált vagy zártkörű teákat rendezzenek.

  3. Erkölcsi szempontból … a reggelig tartó fényesebbnél fényesebb bál… a társadalmi nyomor és milliók éhezése idején lázítás és nyílt kihívás.

    4. A jótékony célú bálnak nincs létjogosultsága. Aki mulatni akar, legyen benne

annyi őszinteség, hogy ezt nyíltan bevallja, és ne burkolóddzék bele a jótékonyság malaclopó köpenyegébe. Éhező milliók számára, (vagy egyéb „nemes” célra) bállal összeszedni filléreket erkölcstelen dolog, olyan, mintha a gazdag és Lázár példázatában a gazdag bált rendezett volna Lázár számára, s később Lázár a szomjúságtól gyötrődő gazdagot azzal vigasztalta volna, hogy majd farsang idején jótékony táncmulatságot rendez a kiszabadítására.

    5. Az Egyház feladata az, hogy olyan jellemeket neveljen… akik meg tudnak állni a krisztusi etika fundamentumán, és nem az, hogy maga vagy testületei által a legszebbnek látszó címek alatt táncmulatságot rendezzen…

    6…..Örülnénk, ha e sokat vitatott kérdés nálunk is végre nyugvópontra jutna.

Eddig az újságból vett idézet. Úgy gondoljuk, nem kell hozzá magyarázat.

2023.02.23

(Lukács 18,31-34)

Jézus nyíltan beszélt arról, hogy mi vár rá Jeruzsálemben. Ő tudta, hogyan végződik az útja, hogy a kereszthalált nem kerülheti el. Maga választotta ezt az áldozatot értünk. Nem kényszerítették rá, önként, szeretetből tette.

Belegondolva, döbbenetes, ami vele történt. Megfosztották Jézust a szabadságától (átadták a rómaiaknak), a méltóságától (meggyalázták, kigúnyolták, leköpték), az igazságától (hamis vádakkal illették és bűnösnek kiáltották ki), végül az életétől is, hiszen kegyetlenül kivégezték. Gondolj csak bele: szabadság, méltóság, igazság, élet … ezekért képesek lennének az emberek harcolni, küzdeni, csak el ne veszítsék. Ha valakit az igazságában megsértenek, azt nem nyeli csak úgy le, ha méltóságában bántják, azért felemeli a szavát. Nem engedjük ezeket elvenni. Jézustól elvették. Ő nem emelte fel a szavát, nem rendezett jelenetet, nem támadt azok ellen, akik ezt megtették vele. Ő hagyta mindezt. Ott állt középen arcul köpve, rajta gúnyolódva, ott volt a kereszten iszonyatos fájdalmak között úgy, hogy közben is csak vádaskodtak, gyalázták, nevettek rajta. Senki nem cserélt volna vele. Sokan nem is értették, miért hagyja, miért nem tesz valamit? Érted, értem engedte meg, hogy vele így bánjanak.

Azért, hogy legyen igazi szabadságunk. Mert bűnben élni, szeretetlenül viselkedni, önmagunkkal dicsekedni a mások kárára, csak magunkkal törődni, nem szabadságot jelent. Az igazi szabadság az, amikor nem vagyok gonosz indulatok, gondolatok játékszere, tisztátalan dolgok rabja. Ő a szabadságát adta oda, hogy mi vére által megszabaduljunk a bűn megkötözöttségétől.

Azért, hogy legyen igazi méltóságunk. Amikor rosszat követünk el, vétkezünk vagy hibát ejtünk, megbélyegeznek. Elveszítjük a méltóságunkat. De előfordul az is, hogy érdemtelenül csak meghurcolnak, besároznak, elveszik a méltóságunkat. Jézus odaadta a sajátját, hogy ha hiszünk benne és elfogadjuk az ő áldozatát, akkor felruházzon azzal a kiváltsággal, hogy Isten gyermeke lehetek. Nem akárkihez tartozhatok a benne való hit által. Ezt pedig nem vehetik el.

Azért, hogy legyen igazságunk. Azt hisszük, hogy nálunk van az igazság, és abból nem is engedünk. De ahhoz, hogy méltók legyünk az örök életre, nagyobb igazság kell. Senki sem tud úgy odaállni Isten trónja elé, hogy bármit is megérdemelne. Mert a magunk igazsága mellett annyi hazugság van az életünkben, ami az Úr szemében csak ítéletre méltó. De Jézus az ő igaz, tiszta voltát nekünk adja, ha hiszünk benne, hogy az ő igazsága által méltók legyünk az örök életre. Ha pedig Isten látja Jézust az életünkben, akkor az ő igazsága miatt megkegyelmez nekünk. Mintha mi is mindig tiszták, bűntelenek, igaz emberek lettünk volna, úgy tekint ránk Jézusért.

Azért, hogy legyen örök életünk. Az ő mennyei, tiszta élete volt az ár a mi üdvösségünkért cserébe. Meg kellett fizetni a bűn miatt, és az ő életébe került ez a fizetség. Aki Jézust Megváltójának tartja, az már elnyerte az örök életet, és bemehet Isten országába.

Gondolkodj el ezeken, hogy mitől fosztották meg Jézust, milyen áldozatot hozott érted. Köszönd meg ma neki. Némedi Gusztáv lp.

2023.02.09.

„A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.”

(Lukács 15,21-24)

Figyeljétek csak, hogy mit tesz ez az édesapa a fiával. Nem elég, hogy megbocsátott neki és hazafogadta, már ez is nagy dolog volt a részéről. Hanem ezen túl még rá adja a legszebb ruhát, gyűrűt húz az ujjára, levágatja a legnagyobb állatot, és óriási ünnepséget szervez. Nem túlzás ez azért? Épp elég nagy dolog, hogy egyáltalán még szóba áll vele, de úgy viselkedni, mintha ez a fiú maga volna a tökéletes példakép, a büszkesége. Pedig egyáltalán nem érdemli meg ezt a fogadtatást. Az édesapa azzal, amit tesz a fiával, nyilvánvalóvá teszi mindenki számára, hogy kitűntetett szeretettel szereti és visszahelyezi abba a méltóságba, ahol korábban volt, amiről maga mondott le, miután elment otthonról. A legszebb ruhát kapja, hatalmas lakomát szervez a számára, mintha most szerezte volna meg az egyetemi diplomáját. Pedig nagyon jól tudjuk, hogy mi is történt valójában.

Tudod, rád is ez vár, ez a meg nem érdemelt fogadtatás, szeretet, ha visszatérsz a mennyei Atyához. Jézus nekünk mondta el ezt a történetet, hogy világossá tegye a számunkra, mennyire vár ránk az Atya. Ha megtérünk hozzá, akkor így fog velünk bánni. Befogad a házába, a mennyei palotába, az ő országába, örökké élünk majd! És nem csak megtűr ott, pedig már az is nagy ajándék, ha egyszerűen csak ott lehetünk, hanem nem akármilyen méltóságba emel. Nagyobbá tesz az angyaloknál, a mennyei lényeknél, hiszen fiaként fog felmagasztalni. Azt mondja majd neked, ha visszatérsz hozzá: Te az én gyermekem vagy, és ezt vegye tudomásul mindenki! Gondolj csak bele, a király gyermeke lehetsz a mennyben. A legszebb ruhát adja rád – a legjobb dolgokkal fog elhalmozni. Olyan szép dolgok, mint amelyek a mennyben vannak elkészítve, itt a földön nincsenek is, nem is találunk. És mindezek mellé hatalmas partit tart a te tiszteletedre, ahol te leszel az ünnepelt.

Miért is teszi ezt? Mert ennyire örül, ha megtérsz, hazatérsz. Mert ennyire szeret. Nem érdemeljük meg egyáltalán ezt az ajándékot, hiszen mi nem tettünk azért semmit, amivel nekünk ez járna. Sőt, nem büszkeséget, hanem pontosan inkább szomorúságot okozunk neki, mert nem hallgatunk rá. Hátat fordítunk neki és a világi dolgokat többre becsüljük, mint az ő szeretetét. De mindezek ellenére Jézus azt mondja, aki a mennyből elhozta az Atya üzenetét nekünk: Hidd el, ez vár rád, csak térj meg! Gyere vissza Istenhez!

Aki ezt elhiszi, és megtér, visszamegy az Atyához, hogy mellette legyen, annak boldog élete van. Ezt egyszerűen csak el kell hinni. Aki pedig hisz, az az ember úgy élhet itt a földön minden egyes nap, hogy készülhet majd erre a boldogságra: a mennyben lesz egy parti, amit csak nekem szervez az én Atyám, a legszebb dolgokkal fog elhalmozni, és még királyi méltóságba emel, mint fiát. Ennél többet nem is adhat senki más! Ezért boldogok a hívő emberek. Ehhez fogható öröm nincs is. Aki ezt elhiszi, annak az embernek ez erőt és reménységet ad mindig, bármi is történjen. Te hogy állsz ezzel? Ne légy oktalan, aki ezt a nagyszerű lehetőséget is eltékozolja, mert nem veszi komolyan! Térj meg! Térj vissza hozzá! És töltsön el annak öröme: ez mind rám vár. Mert Jézus ezt mondta, és ő soha nem csapta be az embereket. Legyen áldott ezért az Isten!

2013.02.08.

„Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek.”

(Lukács 15,20-24)

Csodálom ennek a fiúnak a bátorságát. Ez volt a legbátrabb viselkedése, amit valaha is tett, amikor oda mert állni édesapja elé azok után, ami történt. Bátorság nem ahhoz kell, hogy valami merész dolgot tegyünk, hanem vállalni a felelősséget tetteinkért, elhordozni a következményeket és nem gyáván menekülni, ahogyan ezt sokan teszik. Számtalanszor megfordulhatott a fejében az a gondolat a hosszú út során, hogy talán még sem kellene hazatérni, ugyan mire számíthat, nem várhat semmi jót. Az elbizonytalanítás a gonosz szándéka, és sokszor kísért ezzel bennünket is. Felesleges, add fel, meg se próbáld.

De a fiú ment tovább. Ez volt élete legnehezebb útja. Újból és újból le kellett győznie félelmét. Tudjátok, nem is azért ment hazáig, mert ő még kapni akart az apjától. Ő tartozott az apjának azzal, hogy beismerje: Atyám, neked volt igazad. El kellett mondania akkor is, ha az apja ezek után is elküldené a házától. Igaza is volna, nem? Ha béresnek felvenné, már az is nagy kegy volna. „Nagyon megbántottalak, megértem, ha haragszol rám, nem is várok mást, talán én is így tennék a helyedben, de el kell mondanom, igazad volt, bocsáss meg.” – ezt megvallani nagy bátorságra vall. Ez a bátorság sokak életéből hiányzik. Jézus erőt ad ehhez, ha kéred. Úgy tűnik, milyen nyomorult az ember ilyenkor, de ilyenkor mutatkozik meg emberi nagysága. Már ha van még neki.  

De csodálom az apját is. Messziről meglátta a fiát, fut elébe, és mielőtt megszólalhatna, már magához öleli és megcsókolja. A fiú látványa mindent elárul arról, hogy hova jutott. Mégis magához öleli, sőt fut hozzá, nehogy meggondolja magát és visszaforduljon. Érthetetlen ez a viselkedés az apától. Mintha mindig erre várt volna, hogy végre hazajöjjön a fia, bármibe is kerüljön. Mindent megbocsát, mindent elfeled neki, csak jöjjön haza. Csodálatos a szeretete. Van ilyen? Jézus pontosan ezt akarja elmondani: a mennyei Atya ilyen csodálatosan szeret minket. Feltétel nélkül, érthetetlenül, azok ellenére is, amit tettünk. Nincs ehhez hasonló szeretet. Jézus nem úgy beszél Istenről, mint aki egy parancsokat osztogató, állandóan számon kérő, szigorú bíró, hanem olyan, mint egy aggódó édesapa, aki alig várja, hogy fia visszaforduljon, és hazamenjen hozzá, még ha mindent elrontott és elvesztett is. Életünk legjobb döntése visszamenni hozzá.

Istennél van még esély a legnagyobb bűnös számára is, ha megtér hozzá. Mindenre van nála bocsánat. És ezt jó tudni. Még van esély, bármit tettél, ha hozzá térsz. Nem az ő szívével van baj, hogy nem képes megbocsátani, hanem velünk van baj, ha még mindig ellenállunk az ő hívásának és nem hiszünk neki. Nagy Frigyes porosz királyt állítólag nagyon szerette a népe. Igazságos volt, törődött népe gondjaival. Egyszer elment egy börtönbe, ahol elbeszélgetett a rabokkal. Csodálkozva állapította meg, hogy a börtön tele van csupa ártatlan emberrel. Mindenkit hamis vádak miatt ítéltek el, tévedés áldozatai lettek csupán. Az egyik rab azonban mélyen meghajolt a király előtt és így szólt: „Felség, én egy csirkefogó vagyok. Azzal kezdődött, hogy már az iskolát is kerültem. Később a rendszeres munkát is kerültem, és sok fájdalmat okoztam szeretteimnek. Elkezdtem hát lopni, hogy élhessek. Tönkre tettem az életemet. Bárcsak jóvá tehetnék mindent!” A király azon nyomban kiengedte a börtönből, mert látta benne a megbánást és reménykedett abban, hogy mindent jóvá tesz majd új életével.

Isten is az ilyen indulatban gyönyörködik, amikor őszinték vagyunk, van bűntudatunk és nem magyarázkodunk szégyentelenül. Ha valaki így megy hozzá, annak nincs mitől félnie, mert ő mindent megbocsát. Érted, mindent! Olyan jó, hogy ilyen Atyánk van. Ideje lenne visszatérni hozzá, őszintén, bűnbánattal. Ő már nagyon vár téged.

2023.02.07.

Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához.

(Lukács 15,14-20)

Ha lehetséges lenne, akkor ezt a mondatot elkerülnénk: Vétkeztem ellened. Gondolj csak bele, minek kellett történnie, hogy ez a magabiztos, a világot meghódítani akaró fiú idejusson? Hogy beismerje, elrontotta, bűnt követett el. Aki kaviárt ehetett minden este, a legfinomabb borokkal koccinthatott, oda süllyedt, hogy már az is jó lenne neki, ha a disznók eledeléből kaphatna. Akiket fizetett, hogy társasága legyen a szórakozásban, azok közül senki sem foglalkozik vele lecsúszott helyzetében. Mert a szeretetet nem lehet megvenni soha. Akik pedig igazán szerették, azokat maga hagyta el úgy, hogy látni sem akarta őket többé. Ez a szeretetlenség a bűn. Ő is megbántotta azokat szeretetlenül, akik ezt nem érdemelték meg, most pedig maga is az emberek szeretetlenségétől szenved. A bűn valósága ez.

Minek kell történnie ahhoz, hogy valaki eljusson oda, hogy beismerje vétkét? Mikor veszed észre azt, hogy amit sokszor megengedsz magadnak, azzal fájdalmat okozol másoknak? Ilyen nagy árat akarsz fizetni, mint ez a fiú? Amikor már nem marad semmid, majd akkor belátod?  Sok ember már nagyon mélyen van, de akkor sem képes kimondani azt, hogy vétkezett, bűnt követett el. Azt gondolja, hogy ő soha nem rontott el semmit. Pedig már elvesztett annyi mindent, mégis ragaszkodik önfejűen ahhoz, hogy ő pedig nem hibázott. Nagyon kemény a szívük. Az ilyen szív a legnagyobb csapás, ami az embert érheti. Ha valakinek ilyen meggyőzhetetlen szíve van, az nem jót jelent. Remélem, te nem közéjük tartozol.

Figyeld csak: ez a fiú magát hibáztatja, nem mást. Nem fogja másokra, az őt kihasználó haverokra, a gazdasági válságra, a munkanélküliségre nyomorult helyzetét. Teljesen világos számára, hogy azért jutott ide, mert helytelenül cselekedett. Most már látja. Nekünk azért még néha sikerül másokat hibáztatni. Meg tudjuk magyarázni a bizonyítványt, hogy igazából nem is én vagyok a hibás, hanem a másik. Terelnénk másokra a gyanút. A börtönök tele vannak magukat ártatlannak valló emberekkel. De ez a terelgetés nem old meg semmit. Nehéz kimondani, elismerni a bűnt, de utána jobb lesz. Hidd el. Leszakad egy nagy lelki súly az emberről. Amikor megvallod, megszabadulsz a bűntől. Ez a legjobb út, minden más csak még mélyebbre visz. Milyen könnyű volt elszállni magától ennek a fiúnak – ahogyan ma sokaknak ez könnyen megy – , most pedig magába kell szállnia. 

Isten elleni vétek minden bűn, amit a másikkal szemben elkövettünk. Így először az Úrtól kell bocsánatot kérni. Meg kell mondani az Úrnak, hogy mit követtünk el, konkrétan nevén nevezni a bűnt. Ő amúgy is látja az ember vétkeit, csak szeretné a bűnös szájából is hallani azért, hogy lássa: meg akar szabadulni bűneitől, elítéli, szégyelli azokat. Aztán oda kell menni ahhoz, akit megbántottunk, és tőle is bocsánatot kell kérni. Ahogyan ez a fiú is érezte ezt. Most már világosan látja, mi a helyes.  

Nem elég tudni azt, hogy bűnt követtünk el, hanem cselekedni is kell. Nem spórolhatjuk meg a bocsánatkérést. Anélkül marad minden a régiben. Milyen nehéz lehetett ennek a fiúnak, milyen megalázó így hazaindulni. Ő, aki azt gondolta, hogy…most meg hazaállít ilyen nyomorultan. Micsoda szégyen…de nincs jobb út. Nincs másik út a szabaduláshoz. Ezt jól jegyezd meg. Aztán figyeld csak, mi történik majd! Holnap meglátod.

2023.02.06

„Azután Jézus így folytatta: Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett.”

(Lukács 15,11-14)

A Szentírás egyik legszebb története Jézus példázata a tékozló fiúról. Ez a kisebbik fiú, akiről Jézus beszél, el akar szakadni az apjától, végre független akar lenni, hogy azt tehessen, amit ő jónak lát, amihez kedve van. Minél messzebb vágyik, hogy még a híre se jusson haza annak, hogy ő mit csinál a távoli vidéken. Azt gondolta, hogy az otthon megszokott rendjénél, ahol apja vigyáz rá, sokkal jobb a végtelen szabadság, amit az ismeretlen távoli vidék kínál. Nem kell megfelelni akkor senkinek és semminek. Ez pedig milyen jó lehet!

Amikor kikérte a vagyon rá eső részét, ő úgy készült az új életre, hogy soha többé nem jön már haza. Minek, mikor már megkapta az örökségét, neki itt már többet úgy sem adnak. Végleg el akart szakadni az apjától és a testvérétől, nem szándékozott velük újból találkozni, hazatérni. Mindent összeszedett, és úgy ment el, nem hagyott maga után semmit. Azt gondolta, hogy ő nélkülük is megáll majd a lábán, nincs már szüksége rájuk. Bele sem gondolt abba, hogy milyen fájdalmat okozott ezzel apjának.

Aztán azt is gondolta, hogy az élet nem munka, amit otthon látott, hanem szórakozás, kicsapongás, buli, haverok, csajok, ital…ez az élet, nem a munka! A vesztesek gályáznak, de a győztesek gondtalanul élnek. Ő pedig megmutatja, hogy a győztesek közé tartozik, akiknek csak szórakozniuk kell, másra nincs gondjuk. Élte, habzsolta az életet, irigykedtek is rá mások. Biztos azt gondolta, hogy ez örökké így is lesz. Csak halkam kérdezem meg, miből is tudott így élni? Abból, amit ő keresett? Te is tudod a választ. Akkor meg mire volt ez a nagy arc? 

Ez a fiú rosszul mérte fel a helyzetet, eltévesztette a helyes irányt. Azt gondolta, hogy…aztán kiderült, hogy nem úgy van az. Minden másképp sült el. Ment egy darabig, ahogyan ő azt elképzelte, aztán egyszer csak a valóság utolérte. Semmi nem lett abból, amit ő gondolt: szabadság helyett kiszolgáltatottság, gazdagság helyett nincstelenség, elégedettség, boldogság helyett üresség. Ez nem az az élet, amit elképzelt magának. Disznókat legeltetni? Idáig süllyedni?

Ez a történet rólunk szól. Lehet, hogy nem fogunk ilyen mélységre jutni, mint ez a fiú, de ez a történet hűen tükrözi viszonyunkat a mi mennyei Atyánkhoz. Mert Jézus ebben a példázatban rólunk és a mi Atyánkról akar valami fontosat elmondani. Mi is úgy gondoljuk, jobb tőle minél távolabb, ha nem is vagyunk szeme előtt, nem kell megfelelnünk a parancsainak. Habzsolni, élvezni kell az életet korlátok nélkül, mert nem ez a lényeg, minél többet megkapni a jóból? De végül eljut oda az ember, arra a szintre, hogy rá kell döbbennie, semmi sem jobb így, Isten nélkül. De addig mi mindent eltékozlunk, elszórunk, míg erre rájövünk.

Bármit is gondoljunk az életről, be fog igazolódni, hogy az Úr nélkül, a mennyei Atyától távol nem jobb az élet. Be kell látni, ha őszinték vagyunk magunkhoz. Egy darabig tart a lendület még, de eljön az az idő, amikor elfogy minden, erő, remény, tűz, pénz, egészség…Belátod már, mióta itt vagy, ebben a közösségben, hogy az Úrral jobb minden? Vagy még mindig úgy gondolod, ahogy ez a fiú is: nem kell nekem az Atya? Minél tovább vársz, annál nagyobb árat fogsz fizetni, mert minden nappal egyre többet eltékozolsz abból, ami a tied…Mindenki így kezdi, csak abban van különbség, mikor ébredünk rá arra, hogy Istennel mégis csak jobb. Remélem, hogy ebben a gyülekezetben, ebben a közösségben minél előbb rájössz erre. Kívánom szeretettel! (N.G.)